Sas Tamás

Már 16 éves korától filmrendezőnek készülő Sas Tamásnak nem volt kérdés, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanuljon. Első nagy játékfilmje, a Presszó, 1997-ben látott napvilágot, és meghozta számára az első hazai illetve nemzetközi elismeréseket.

 

Negyedik filmje, a Szerelemtől sújtva című monodráma egy fiatal nő reménytelen szerelmének hat napját mutatja be. Szintén örök darabnak számít a 2009-ben elkészült Szélcsend is, aminek középpontjában három nő áll, a múltból feltörekvő titkaikkal.

 

„Mindig is megfejthetetlen rejtély volt számomra a női lélek, talán ezért is vonzódom az ilyen témájú művekhez. Cocteau Emberi hangjának átdolgozása nem új keletű ötlet, már nagyon régóta szeretném színpadra vinni ezt a különleges darabot”– árulja el Sas Tamás. „Külön öröm volt számomra, hogy elegendő időnk volt a dráma kidolgozására, eleget próbálhattunk, és nem kellett pár hónap alatt lepörgetni a rendezést és elindítani az előadásokat. Ez rengeteget számít egy ilyen mély érzésű műnél.”

 

A tapasztalt rendező nevéhez olyan művek kapcsolódnak, mint a több száz előadást megélt Sóska, sültkrumpli komédia, a filmrendezés terén pedig a 9 és ½ randi, vagy a Magyarországon vegyes kritikát kapott tizenegyedik, S.O.S – Love! című filmje, melynek amerikai átdolgozása (Lovemakers) számos külhoni sikert hozott számára.

Kapcsolat

Ha szeretné felvenni a kapcsolatot a színésznővel, a rendezővel vagy bármilyen kérdése lenne a darabbal, jegyekkel kapcsolatban kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi egyszerű forma kitöltésével!

Name
Email
Message

Hurrá! Az üzenet elküldve, hamarosan válaszolunk!
Hiba! Kérem töltse ki a kötelező mezőket.
© Copyright 2014 Emberi hang

Comité Jean COCTEAU_logó

Pierre Bergé úrnak, a Jean Cocteau Bizottság elnökének szívélyes engedélyével.